Kiütéses győzelemmel jutottunk tovább a vármegyei kupasorozatban az Alsózsolca ellen

Szeptember 11-én a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kupa második fordulójában volt jelenése együttesünknek. Az eredeti tervekhez képest a vendég csapat kérésére két órával későbbre tolódott a kupameccs kezdése, így a sötétedés miatt annak helyszíne is módosult, Putnokon a villanyvilágítással rendelkező Elek Ákos Utánpótlás Központ biztosított helyszínt a találkozónak.

A mérkőzés kezdetétől nagy mezőnyfölényben játszott az Ózd-Sajóvölgye csapata, kezdetben azonban helyzeteink kimaradtak. A 33. percben aztán megtört a jég és Komári György találatával vezetést szereztünk, majd Takács Tamás és Bene Attila góljaival tovább növeltük előnyünket a félidei sípszó előtt.

Bőven maradt esemény a második játékrészre is, hiszen a mieink még négyszer, a vendégek pedig szépítés gyanánt kétszer találtak a kapuba. Előbb Filkóházi Dávid és Pataki Roland révén 5-0-ra növeltük előnyünket, majd Jecs révén kozmetikázta az eredményt az Alsózsolca. A hajrában még Herceg Tamás és újra Pataki Roland góljával 7-1-re húzott el csapatunk, a végeredményt pedig Polényi szabadrúgás gólja állította be.

Hétvégén csapatunk újra hazai környezetben lép pályára, szeptember 14-én (szombaton) 16 órától az Ózd Városi Stadionban fogadjuk a Szirmabesenyő együttesét. Ami a kupaküzdelmeket illeti a vármegyei kupasorozat jövő áprilisban folytatódik.

Ózd-Sajóvölgye – BSK Alsózsolca: 7 – 2 (3 – 0) (Komári, Takács, Bene, Filkóházi, Pataki (2), Herceg)

Ózd-SVF: Elek (Vermes) – Takács (Horváth), Bene, Fercsák (Pataki), Kapott, Szlifka, Bochkor, Filkóházi, Szemere (Zimányi), Komári (Herceg), Vislohuzov